Az őszi szünetben iskolánk 52 tanulója öt tanár kíséretében ötnapos tanulmányi kiránduláson vett részt Olaszország különböző városaiban.
Utunk első állomása Velence, a vizek városa – La città sull’acqua – volt. A város különlegessége, hogy a parkolóból hajóval kellett bemennünk a belvárosba, hiszen az utcák helyett csatornák szelik át. Velencében megcsodáltuk a Canal Grandét, a város legnagyobb és legforgalmasabb csatornáját, átsétáltunk a híres Ponte Rialtón, majd ellátogattunk a Dózse-palotához is, amely egykor a város urainak székhelye volt. Természetesen nem maradhatott ki a Sóhajok hídja és a Szent Márk tér sem, amelyek Velence legikonikusabb látnivalói közé tartoznak.
Másnap a reneszánsz bölcsőjébe, Firenzébe érkeztünk. Itt élt Dante Alighieri, akiről az olaszok számos utcát, üzletet és vendéglátóhelyet neveztek el. Felfedeztük a Santa Croce templomot, ahol Michelangelo sírja található, megcsodáltuk a város főterét és a híres Palazzo Vecchiót is.
Ezt követően átsétáltunk a Ponte Vecchión, a híres hídon, amelyet ma is a kézművesek utcájaként tartanak számon – az apró üzletek és aranyműves boltok különleges hangulatot árasztottak.
Harmadik megállónk Róma, az örök város – La città eterna – volt, ahol két napot töltöttünk. Az első nap a belváros nevezetességeit jártuk be: a Spanyol lépcsőt, a Trévi-kutat és a Pantheont. Másnap az antik Rómát fedeztük fel. Több helyszínen – például a Circus Maximusnál – képzelőerőnkre is szükség volt, hiszen sok emlék romos állapotban maradt fenn. Meglátogattuk II. Viktor Emánuel sírját, valamint a város jelképét, a Colosseumot, amelyet belülről is bejárhattunk. Az egykor amfiteátrumként szolgáló épület méretei és hangulata mindenkit lenyűgöztek.
Utolsó napunkon Padovában tettünk városnézést. Sétát tettünk a Prato della Valle szoborparkban, ahol a magyar Báthory István szobra is látható. Utunk végén a Szent Antal-bazilikát látogattuk meg, ahol Szent Antal sírja és ereklyéi találhatók – ez különleges élményt jelentett mindannyiunk számára.
Az utazás során rengeteg kulturális élménnyel gazdagodtunk, megkóstoltuk a helyi specialitásokat, és remek lehetőségünk nyílt az olasz nyelv gyakorlására is.
Köszönjük az út megszervezését Banga-Burány Teréz tanárnőnek és a Challenge Hungary utazási irodának!
A Bolyai Matematika Csapatverseny vármegyei fordulójában 1. helyezést ért el a Ponácz Levente (8.A), Aladics Ábel (8.A), Pallagi Boróka (8.A) és Wolf Dávid (8.B) tanulókból álló csapat. Ők november közepén az országos döntőben mérhetik össze tudásukat a legjobb csapatokkal. Felkészülésüket Sasfalvi Ildikó tanárnő és Gottlieb Gábor tanár úr segítette.
Ugyancsak díjazott, 5. helyen végzett a Czikollai Barnabás (7.B), Farkas Álmos Péter (7.B), Petres Kristóf (7.B) és Gazdag Bálint (7.A) tanulói csapat. Felkészítő tanáruk Steingártné Molnár Mária tanárnő.
Szintén kiváló eredménnyel a 7. helyen végezett a 7.B osztály csapata. Ebben Ikotity Lázár, Milassin Sára és Udvarhelyi Márk ügyeskedett. Felkészítő tanáruk Steingártné Molnár Mária tanárnő.
Az előkelő 9. helyen végzett egy másik nyolcadik osztályos csapat is. Varga Máté Bánk (8.A), Kanyó Bence (8.A), Nagy Magor Levente (8.A) és Kovács Benedek (8.B) osztályos tanulókat Gottlieb Gábor illetve Steingárt János tanár urak készítették fel.
A felkészítő tanárok, Sasfalvi Ildikó, Steingártné Molnár Mária valamint Gottlieb Gábor a verseny díjazott tanárai lettek.
Mint minden évben, az idén is versenybe szálltak tanáraink is. Ők az országos versenyben a kiváló 6. helyezést érték el. A csapatot Braun Adrienn és Sziegl Hajnalka tanárnők és Tóth Tamás tanár úr képviselte.
A fenti szép eredménykehez gratulálunk a továbbjutó csapatnak pedig jó felkészülést és sok sikert kívánunk!
Pihokker Sára 7.B osztályos tanulónk, ezúttal saját korosztályában, a serdülők között szerzett aranyérmet az egri Judo Országos Bajnokságon!
Edző Hammer Erik és Végvári Martin.
Gratulálunk!
Iskolánk 9.C osztályos tanulója, Radics Maja (9.C) kimagasló judos eredménnyel tért haza a szlovéniai Krajnska Gorán megrendezett Európa kupáról: 44 kg-ban ezüstérmet szerzett!
Edzője: Végvári Martin
Gratulálunk!
Iskolánk tanulói, mint minden évben, idén is indultak a területi Mezei futóverseny Diákolimpián, ahol szép eredményeket értek el.
A IV. korcsoportos lány csapatunk a dobogó legfelső fokára állhatott.
A csapat tagjai: (8.a)
Bokor Kamilla
Péter Sára
Ábrahám Zara
Perjés Kincső
Kiss Luca
Bokor Kamilla egyéniben első, Péter Sára negyedik lett.
A IV. korcsoportos fiú csapatunk a II. helyet szerezte meg.
Csapattagok:
Kanyó Bence ( 8.a)
Varga Máté Bánk (8.a)
Wolf Dávid (8.b)
Szimon Dani (9. b)
Schadt Erik (8.b)
Egyéni indulóink a IV. korcsoportban: Kecskés Ádám (7.b), Kurta Aeron (7.b) Héjja Dávid (8.b)
Tóth Zsigmond (8.b) voltak.
Az V. korcsoportos lányoknál Török Míra (10.a)az előkelő I. helyen ért célba, ezért márciusban Ő is rajthoz állhat a vármegyei döntőben.
Az V. korcsoportos fiúknál három indulónk volt, Wolf András 7. hely (11.b) Szabó -Dékány Benett 12. hely (10.b) és Tutuc Dávid (10.c) 4. helyen ért célba, így Dávid is indul majd a vármegyei döntőn.
A VI. korcsoportos lányoknál Koller Kamilla (12.a) első, Surján Kata (12.a) második, és Kádár Napsugár (12.d) a negyedik helyen végzett, így egyéniben mindhárman indulnak majd a vármegyei döntőn.
A VI. korcsoportos fiú csapatunk az első helyen ért célba.
Csapattagok :
Ferenczi Zalán (12.a)
Bakonyi Bálint (11.b)
Csanyik Balázs (11.a)
Rubus Áron (12.a )
Hegyi Hunor (11.c)
Dömény Soma(11.b)
Szabó Máté (10.c)
Ferenczi Zalán az 1., Bakonyi Bálint a 3., és Csanyik Balázs a 4. helyen zárt.
Ezekkel az eredményekkel a IV. korcsoportos lány és fiú csapatunk és a VI. korcsoportos fiú csapatunk is indul majd a vármegyei döntőn.
Szeretettel gratulálok minden résztvevőnek!
Őszi szünet előtti napokban rendezték meg a Bács-Kiskun vármegyei Asztalitenisz diákolimpiát Kiskunmajsán. Iskolánkat Frank-Sánta Erik 11.A osztályos tanuló képviselte az "A" kategória V-VI. korcsoportban. Erik kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a vármegyei döntőt, és továbbjutott az országos döntőbe.
Gratulálunk a szép eredményért!
A Bajai III. Béla Gimnázium újabb mérföldkőhöz érkezett: iskolánk sikeresen elindította legújabb Erasmus+ projektjét, amelynek középpontjában a digitális kompetenciák fejlesztése, az inkluzív oktatás, valamint a nemzetközi nyitottság áll. A program kiemelten kezeli a tanulási nehézségekkel küzdő diákok segítését, az esélyteremtést és a tanulási motiváció növelését. A digitális megoldások lehetővé teszik majd a rugalmas, egyéni tempójú tanulást és a bélás diákok sokoldalú tanulási élményét.
A projektben 17 pedagógus vesz részt 22 szakmai képzésen és iskolai látogatáson, míg a diákönkormányzat 5 tagja külföldi tapasztalatokat szerezhet. A program az idei év nyarán már elindult és várhatóan 2026. decemberében zárul. Az Erasmus+ program hozzájárul ahhoz, hogy az intézmény továbbra is nyitott, innovatív és motivált közösséget formáljon.
A résztvevő tanárok és diákok továbbképzései és élménybeszámolói folyamatosan követhetőek lesznek honlapunkon és a Facebookon.
8,138,278 látogató, 10,080,505 látogatás, 11,745,580 oldalletöltés
Designed & coded by Makaji Máté & Nagy Károly
Bajai III. Béla Gimnázium, 6500 Baja, Szent Imre tér 5.
Az intézmény kötelező nyitvatartási ideje: 7:00 - 18:00
Tel./Fax: +36-30-781-0664 vagy 06-79-325-642 e-mail: titkar@bajabela.hu